Az úti célunk, ismét, Hvar volt.
Az első napon Röszkénél léptünk át a határon és Újvidék felé vettük az irányt.
Nem volt jó választás, mert Szabadkától Újvidékig igen rossz minőségű volt az útburkolat a folyamatos javítások ellenére. Foltok és keresztbordák lassították a tempót. A gépeink feszes futóműve, az utas + csomag ellenére sem díjazta az útválasztást, és keményen büntette a gerincünket és a csuklóinkat minden gyorsításkor. Mentünk volna inkább a településeken át a főúton, arra még jó az út, és időben is annyi lett volna mint így.
Hétköznap (csütörtök) kora délelőtt robogtunk át a városon. A központban pihentünk egy kicsit, néztük a munkába igyekvő embereket és akkor kezdett tudatosodni bennünk, hogy mi most tulajdonképpen szabadságon vagyunk és utazunk. Jó érzéssel szívtunk magunkba egy kis reggeli levegőt, majd (videó itt:) elindultunk át a Dunán, át a csodás Fruska Gorán, Sabac , irányába.
Még mindig síkság, unalmas, forgalmas, nem hibátlan helyi utak 70 km-en át. Szép lassan azért, elértük az igazi Szerbiát. Lankás, dimbes-dombos vidék, forgalom szinte semmi, mindenki Belgrád felé tart. Az aszfalt kitűnő, tökéletes ívű kanyarokkal St.Pölten – i a táj, a látvány. Az út átvisz Draginje településen, ahol a környék gazdag romái laknak. Rácsodálkoztunk a csicsás palotáikra, majd megállás nélkül tovább gurultunk utunkon.
Dél körül megálltunk Valjevo központjában ebédelni.
A város piszkosnak tűnt, de az emberek kedvesek, ráérősen mesélve segítettek útbaigazítani minket, sőt, odajött hozzánk egy fiatal, kihajolt derékig a kocsijából, és ellentmondást nem tűrő mozdulatokkal mutatta, hogy kövessük, és kivezetett minket a városból. Köszönésképp dudált és integetett, amire a közelben lévő többi közlekedő is felfigyelt, majd ők is mind dudálva engedtek utunkra. Csak néztünk, bambán… Ilyet még nem láttunk.
A városi kávézó ahol ettünk egy kicsit |
A város piszkosnak tűnt, de az emberek kedvesek, ráérősen mesélve segítettek útbaigazítani minket, sőt, odajött hozzánk egy fiatal, kihajolt derékig a kocsijából, és ellentmondást nem tűrő mozdulatokkal mutatta, hogy kövessük, és kivezetett minket a városból. Köszönésképp dudált és integetett, amire a közelben lévő többi közlekedő is felfigyelt, majd ők is mind dudálva engedtek utunkra. Csak néztünk, bambán… Ilyet még nem láttunk.
Utunk következő szakasza csodás volt. Hegyvidék, magasan a hegy redőjét követve kanyargott utunk. Alattunk mélyen a völgyben szétszórt házak, apró kis települések tűntek fel egy-egy pillanatra, már amikor oda mertem pislantani, mert egyenesen szinte nem is mentünk. A guminknak csak az oldala kopott jó pár kilométeren át. Ha nem tudtuk volna, hogy már mélyen a Balkánon járunk, (Zlatibor N.P. széle és Mokra Gora hegyei között), azt gondolhattuk, hogy legalább Szlovénia vagy az Alpok környéki utakat rójuk.
Mokra Gora Szerbia |
Elértük a Szerb – Bosnyák határt. Útleveleink tüzetes átvizsgálása után a szerb tiszt udvariasan elköszönt, majd pár száz méter után ismét megálltunk, vélhetően a Bosnyák határon, ami egy széles csík volt keresztben, az útra festve. Nem várt senki, amikor az úttól 15m-re lévő konténer hűvöséből ránk szólt a bosnyák tiszt kérdőn, hogy „ Van-e valami probléma?” mire én, megszeppenve „ Nincs semmi!” …”Akkor?!” kérdezte széttárt karokkal, továbbra is unottan ülve a székén, majd intett, hogy tűnés! Megértettem és elhúztunk.
Továbbra is szép úton kanyarogva , megérkeztünk Visegradba , az egykori muzulmán világ határára. Leparkoltunk a Drina folyó mellett, hogy megnézhessük, megérintsük „A Hidat”, megsimogassuk évszázados köveit, elmerengjünk a történelemben, a török időkig vissza, amikor az elhurcolt gyerekből janicsárrá vált, majd sok év után, mint török pasa Mehmet Sokolovity néven visszatér szülőföldjére és megépítteti e hidat.
Visegrad, Bosznia |
Érdemes elolvasni az ide vágó szépirodalmat, Ivo Andric Nobel-díjas író remekét, Híd a Drinán címmel.
„Délután van. Menni kell. Messze még Mostar” felkiáltással szedelődzködni kezdtünk.
Vegyes érzésekkel, kavargó gondolatokkal a fejemben (videó:) távoztunk az 1001 Éjbe illő helyről. Változatlanul jó minőségű és kanyarokkal tűzdelt utakon haladva, de már szürkületben értünk Szarajevóba. Nem álltunk meg, de igyekeztünk a városközponthoz közelebbi utakra kerülni, hogy többet láthassunk belőle, ha már haladnunk kellett. Szarajevó egy csodás, rohamosan fejlődő város, világvárosi jegyekkel, ugyanakkor megőrizve a misztikus kelet vonásait. Megér egy napot vagy kettőt, de majd jövőre. Este fél tízkor érkeztünk Mostar-ba, fáradtan, de élményekkel teli nap után.
Vegyes érzésekkel, kavargó gondolatokkal a fejemben (videó:) távoztunk az 1001 Éjbe illő helyről. Változatlanul jó minőségű és kanyarokkal tűzdelt utakon haladva, de már szürkületben értünk Szarajevóba. Nem álltunk meg, de igyekeztünk a városközponthoz közelebbi utakra kerülni, hogy többet láthassunk belőle, ha már haladnunk kellett. Szarajevó egy csodás, rohamosan fejlődő város, világvárosi jegyekkel, ugyanakkor megőrizve a misztikus kelet vonásait. Megér egy napot vagy kettőt, de majd jövőre. Este fél tízkor érkeztünk Mostar-ba, fáradtan, de élményekkel teli nap után.
Miután sikerült A Split-i káoszon átverekednünk magunkat, beálltunk a kompra várók sora élére és felvettük a pihenő lajhár pózt. Nem egész két órát vesztegettünk el így, de aztán felkerültünk a kompra, ami röpke két óra alatt megérkezett Hvár szigetére, ott is Stari Grad kompkikötőjébe. A hajón a többi turistát nézve múlattuk az időt. Partra szálltunk. Rendezvén csomagjainkat, és persze magunkat, (videó:)nyeregbe pattantunk, majd megindultunk Hvar városába, nyaralós túránk célállomására.
Előttünk Hvar |
Szállásunk ismét a Delfin hotel a yachtokkal teli kikötőben. A szálloda, kicsit veszített a két évvel ezelőtti fényéből, történtek változások, de nem előnyére. Nem mennék itt a részletek taglalásába, de azt hiszem, egy ideig nem megyünk oda. Van jobb is, olcsóbb is. A kilátás megoldható, csak egy kis séta függvénye.
Összegében jól éreztük magunkat. Nagyokat strandoltunk, csavarogtunk a sziget belsejében, esténként beültünk a város valamelyik vendéglőjébe, ahol kivétel nélkül jókat ettünk ittunk, ahogy az lenni szokott…
Fotóból, videóból is sikerült jó sokat összehozni, de majd azokat jó lesz a télen nézni és erőt gyűjteni egy újabb kalandhoz, de mint minden jónak, egyszer ennek is vége lett. Elérkezett az utolsó nap hajnala. Csomagolunk.
Splitből egyenesen északnak tartunk hazafelé. Régen valamikor jártam arra, de azért beiktattam egy-két ismeretlen szakaszt is. A legközelebbi határátkelőt vettük célba. Trilj-ből Kamensko felé vettük az irányt a220-as jelzésű, jó minőségű, gyér forgalmú úton. Néha megálltunk, néztük, hogy jön-e még valaki arra amerre mi?! Vagy az az út nem visz sehova már? Minden út valahova visz, mondják a vének. Így is lett. Hamarosan kiértünk a kopár köves terepről a Busko tóhoz, majd Livno felé kerülve a lélegzet- elállító Kupres fennsík tárult elénk. Hirtelen kitágult a világ. Nagy, sík terület, se fa, se más sehol. Hatalmas csend mindenhol. De nem volt így ez mindig. A közelmúltban a balkáni háborúban igen zajos és romboló tüzérségi és páncélos csata zajlott itt a térségben. Eltakarították a nyomokat. Egy-két magányos útszéli rom látható csak. Talán mementónak hagyták úgy…
Beérve Kupres-ba megálltunk tankolni. A helyiek arcán valami csendes szomorúság látszott. Néztek ránk, mint akik már jó régen nem láttak idegent. A benzinkutassal próbáltunk lazább beszélgetést kezdeményezni, de nem ment. Rezzenéstelen arccal, közömbös tekintettel tette a dolgát. Fizettünk (forintos bankkártyával gond nélkül) és elhúztunk. A városból kiérve, ismét a hegyek közt találtuk magunkat. Bugojno-ig ismét, utunk egyik legszebb szakaszán gurultunk.
Kupres-i fennsík |
A Kupres-i fennsik után a (videó:) hegyekben kanyarogtunk. Szép helyeken jártunk, sok mindent láttunk. Sokszor nem is tudjuk felidézni, mi minden volt útközben és hol is pontosan? Közeleg a motormentes időszak, majd újra és újra át beszéljük, átéljük a nyarat a képek és videók segítségével.
Hasznos blokk:
Az idei kör 1900 km volt. Szerb Dinárt még Szegeden váltottunk, Visegradon váltottunk euróért bosnyák Konvertibilis Márkát, Horvátországban forint alapú bankkártyánkkal fizettünk vagy éppen automatából készpénzt vettünk. Kellemes újdonság volt számunkra, hogy Boszniában szinte mindenhol tudtunk tankolni a plasztikkal.
Széles Utat Mindenkinek! Pióker Zoltán
2013.09.20
2013.09.20